Utunkat keresztezi egy italbolt. Nem kocsma, olyan italdiszkontféle. Itallerakat. Idejárnak a könyék piásai, és én is ide szoktam betérni kicsinyke gyermekeimmel, amikor egy-egy kilátástalannak tűnő buszút során félretéve minden nevelési következetességet és higgadt előrelátást, behódolok a könnyű és gyors megoldás ígéretének:
Ha nem rugdosod tovább a nénit... / Ha nem nyalogatod tovább az ablakot... / Ha nem ütöd tovább ököllel a testvéred fejét... / Ha befejezed végre az Apu vedd meg nekem a várost című Wellhello dal teli tüdőből üvöltve éneklését... akkor hazafelé betérünk az ITALBOLT-ba és választhatsz magadnak egy üdítőt. De nem szénsavasat! - teszem hozzá, pusztán az illúzió kedvéért, hogy némi ráhatásom még van a dolgokra. Mivel tényleg nagy választékban kaphatók ott a szénsavmentes üdítőitalok is.
Ezek után persze miért is csodálkoztam azon, hogy mikor legutóbb, szülők és tanítók tömegében az iskola aulájában vártuk a legnagyobbat, a két kisebb teli tüdőből visította:
- Anyu, hazafelé ugye ma is bemegyünk az ITALBOLTba?!?!
Erre a történetre erősítettem rá akkor is, mikor kicsiny gyermekeimet ágybadugva, a kanapén végigheveredve, szemeimet a tévé képernyőjére függesztve egy műanyagtálkából fagylaltot kanalazgattam. Egyszer csak apró lábak topogását hallom - legkisebb gyermekem tipeg lefelé és csengő hangon kérdezi: Mami, mit eszel a tálkámból?! - BORT- vágom rá gyorsan. Szerintetek mit mesélt másnap az oviban?
Téged égettek be már hasonlóval a gyerekeid?
A képek forrása a Pinterest.
