A nyolcvanas években szájtátva nézték, az ezredfordulón be akarták tiltani, ma népszerűbb, mint valaha – a Z-generáció körében különösen

Amikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon kitört a botrány a Dragon Ball Z vetítése miatt, – mivel az eredeti Dragon Ball folytatását, a Dragon Ball Z-t ugyanabban az idősávban sugározták, noha annak már más korosztály volt a célcsoportja –, sokakban az a kép alakult ki, hogy az anime ijesztő, erőszakos, durva és agresszív, de legalábbis arról szól, hogy a karakterek ész nélkül gyepálják egymást és kizárólag fiúknak való. Pedig több mint tíz évvel korábban hazánkban már vetítettek olyan animesorozatot is, amelyért az összes gyerek rajongott. Ez volt a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Akik ekkor voltak gyerekek és nézték a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal-t vagy a Csip-csup csodák-at szintén anime-sorozatokat láttak, persze akkor ezzel nagyon kevesen voltak tisztában.

Ezek egészen pontosan kodomok, azaz gyerekeknek szóló animék voltak - tehát mesék. De az animék ezen kívül rengeteg kategóriában készülnek, jellemzően aszerint, hogy kikből áll a megcélzott közönség, ezért mesének vagy pusztán rajzfilmnek titulálni őket tévedés. Ez éppúgy sztereotípia az animékkel kapcsolatban, mint az, hogy agresszív, érdemes tehát az előítéletek mögé nézni! Az anime ugyanis a japán animációt jelenti, legyen szó kézzel rajzolt vagy számítógéppel készített változatról. Magyarországon a kilencvenes évek végén a kereskedelmi tévék számos jellemzően kisgyerekeknek szóló animét vetítettek, mint a Juharvalva lakóit, vagy különleges képességekkel bíró lányokról szólókat, például a Candy, candy-t vagy a Varázslatos álmokat (Sailor Moon). Valójában ez utóbbinak sem a kisgyerekek a célközönsége, az animék készítésekor ugyanis fontos szempont a korosztályra való specializálódás, vannak például kimondottan kamaszlányoknak és kamaszfiúknak készülő sorozatok, az adott korcsoport számára fogyasztható tartalommal. Ebben az időben mutattak be néhányat Miyazaki Hayao Oscar-díjas animekészítő, a Ghibli Stúdió alapítójának alkotásai közül is, amelyek népszerűsége azóta is töretlen.

Az animék műfaját illetően rendkívül széles a skála: a sci-fi-től és fantasy-tól a krimin és történelmin át egészen a romantikusig terjed, de lehet kaland, akció, vígjáték vagy dráma, sőt horror is. Témájukat illetően pedig bármiről szólhatnak, hiszen a lehetőségeknek csak a rajzolók képzelete szab határt. A kamaszoknak szólok között jellemző téma az iskolai élet, a kezdő zenekarok vagy a világ megmentése. A felnőtteknek valókra mély tartalom és gondolatiság jellemző, de a fiatalabb korosztályokat célzókban is megjelennek a társadalmi problémák okozta kihívások vagy az olyan morális kérdések, mint az elmúlás.

Ebből a rendkívüli kínálatból emelnék ki párat, amelyek ma népszerűek a Z-generáció körében. A Yakusoku no Neverland egy rendkívül csavaros thriller, a képzelt jövőben játszódik egy olyan árvaházban, ahol a gyerekek a lehető legeszményibb körülmények között élnek. Egyetlen nevelő gondoskodik róluk, és időnként valakit örökbe fogadnak, ezért elhagyhatja addigi otthonát. Már az első részben kiderül, hogy az árvaházból elvitt gyerekek nem az igért sorsra jutnak, ezért a három főhős úgy dönt megszökik, és a többieket is magával viszi. Mindhárom főszereplő sajátos karakter, akiknek ki kell tartaniuk egy kilátástalan helyzetben, és a megmeneküléshez nemcsak meg kell tanulniuk egymással is kompromisszumot kötni, de képesnek kell lenniük a saját áldozatukat is meghozni.

A Violet Evergarden ezzel szemben az érzelmekre helyezi a hangsúlyt, a főszereplő jellemfejlődése áll a történet középpontjában. A robotszerű katonává kiképzett lány a háborúban elvesztette a karjait, amelyeket mechanikusan pótolnak, és Violet úgynevezett Auto Memories Doll-á válik: az írni nem tudó emberek helyett gépeli le leveleiket. A lány mentora eltűnt a háborúban és az érzelemnélküli lány nem tudja értelmezni utolsó szavait: „Szeretlek.”  Munkája során a tőle segítséget kérő emberek történetein és érzelmein keresztül a saját belső, önismereti utazására indul.

A Fullmetal Alchemist főszereplő testvérpárja a Bölcsek Köve után kutat egy olyan kitalált világban, amely hasonlít az ipari forradalmat követő korszakra, de az alkímia létező tudomány. A fordulatos, drámai jelenetekben sem szűkölködő, akciódús történet morális kérdéseket is boncolgat.

A Carol & Tuesday két lány története, akik egyedüliként írják és adják elő saját maguk a dalaikat egy olyan jövőben, ahol a mesterséges intelligencia szerzi a zenét és írja a dalszöveget, az emberek pedig csak elénekelhetik azt.  

A Boku no Hero Academia világában az emberek nyolcvan százaléka valamilyen szuperképeséggel rendelkezik – a főhős azonban a maradék húsz százalékba tartozik, pedig az álma az, hogy szuperhős legyen, ezért mégis megpróbál bekerülni egy iskolába, ahol szuperhősöket képeznek – a legnagyobb hős pedig elvállalja a mentorálását.

A Death Note egy középiskolás fiúról szól, aki megtalálja egy halálisten földre dobott halállistáját, amelyből megtudja, ha felírja rá valaki nevét, miközben az arcára gondol, az illető negyven másodpercen belül meghal. A fiú elhatározza, hogy a halállista segítségével megtisztítja a világot a bűnözőktől, ám így önbíráskodó sorozatgyilkossá válik, aki után egy titokzatos detektív kezd nyomozni.

Az Ano Hana elmúlásról és felnövésről szóló szívbemarkoló története pedig remek példa arra, hogy hogyan tudja egy anime úgy megérinti az ember lelkét, ahogyan semmilyen más kifejezési forma sem.

És hogy milyenek a Z generációs animések? Természetesen általánosítani nem lehet, de szívesen hordanak animés kitűzőket a táskájukon, néhányan befestik a hajukat, sokan járnak az anime-, sci-fi- és fantasy-rajongók számára negyedévente megrendezett MondoCon-ra és vannak, akik cosplayeznek is, azaz beöltöznek a kedvenc karakterüknek. Érdeklődnek a japán kultúra, a nyelv után és természetesen szeretnének eljutni Japánba. Az animéket a legtöbben nem szinkronnal, hanem felirattal nézik, és sokan maguk is rajzolni kezdenek. A cikkben használat rajzért is köszönet egyiküknek. :)