Nyakunkon a strandszezon, a hétvégi fürdőzés pedig máris megmutatta, hogy milyen tipikus karakterekkel bővül azok listája, akiket (nem) egyre kevésbé viselek el a strandon
- A sodrófolyosó kijáratában a sodrozókban gyönyörködő személyek
Az élményelemek közül a sodrófolyosó a kedvencem, és tapasztalatom szerint, ahány strand annyiféle sodrófolyosó. Van, ahol teljes-, van, ahol félkör, van, ahol olyan ereje van, hogy a medence oldalából előtörő sodrás még a fürdőgatyát is leszedi az emberről, és van, ahol olyan ernyedten buzog, hogy jelentősebb rugaszkodásokkal lehet csak a sodrás illúzióját megteremteni. Általános jellemző viszont, hogy mindig sokan vannak, a nagy, kavargó embertömeg pedig önmagában is sodor, visz magával. Ezért, a sodrófolyosóból nem könnyű kijönni, ahol maga a víz sodrása erős, onnan különösen. Láttam én már olyat is, hogy az úszómester bottal húzott ki (khmmm) valakit (khmmm) a sodrófolyosóból (nem engem, de ismerem). A lényeg, hogy mindig van pár ember, aki derűs arccal áll a sodrófolyosó kijáratában, önfeledten figyelik a sodrózókat és ezzel elzárják a kijutás lehetőségét a menekülők elől. Fel sem tűnik nekik, hogy elállják a kijáratot, így az áramlatokkal teljes erőbedobással küzdő kijutni vágyókat, akik minden erejüket megfeszítve próbálják magukat kifele húzni, újabb és újabb körökre magával ragadja a sodrás.
- Úszómedence szélén láblógatós
A sodrófolyosó kijáratát elállókhoz hasonlóan azoknak sem tűnik fel, mit művelnek valójában, akik valamilyen megmagyarázhatatlan kényszer hatására – lehetőleg heten-nyolcan szorosan egymás mellett) – az úszómedence szélére telepednek és lábukat a hűs vízbe lógatva bámulják az úszókat. Ez különösen akkor zavaró, amikor az 50 méteres távot még csak két részletben leúszni tudó nyolcéves szeretne szünetet tartani, de a lábak erdejétől nem talál magának fogódzót.
- Anyuci-apuci, nagymami-nagypapi és az elsőszülött szemükfénye a gyerekpancsolóban
Igen, teljesen tisztában vagyok vele, hogy volt idő, amikor ebben a kategóriában mi is benne voltunk. Ma már azonban baromira idegesít, amikor az amúgy is zsúfolt gyerekpancsolóban az egyévest a szülők, nagyszülők hada kíséri. Persze, tudom, könnyű a partvonalról – szó szerint – okoskodni, de egyrészt annyira alapnak kellene már lennie annak, hogy ha be is megyünk a gyerekpancsolóba, nem ülünk bele, nem heverünk bele, másrészt meg amikor a 40centis vízben dagonyázó apa és nagyapa mellett anyu és nagymami mást se csinál, csak teszi veszi Tomikát és félpercenként egy új beállításban ellő egy képet, az tényleg siralmas. „Ültesd fel még Tomit a teknősre is! Még egy fényképet! Hogy kacag a baba! De jó lett! Hadd nézzem meg én is! Tomikaaa! Húzd már ki a vízből!!!
